KÉRDÉSE VAN? KATTINTSON IDE
info@ratox.hu
E-Mail
+36 30 216 1387
Telefon
H-9730, Kőszeg Hadik A. 21.
Cím

Rágcsálóirtás

RÁGCSÁLÓK


Közvetlen környezetünkben időszakosan megjelenhetnek egerek patkányok, melyek egészségügyi kártevőknek minősülnek. Közegészségügyi ártalmuk elsősorban abból adódik, hogy a szemétben, csatornában, tehát szennyezett helyeken mászkálva a testükre tapadt valamint a váladékaikkal (nyál, orrváladék,vizelet,széklet) ürített kórokozókkal az élelmiszereket, majd azok elfogyasztásával az embert is fertőzhetik. Ezen túl gazdasági kártételük is jelentős lehet, mivel az általuk elfogyasztott, szétszórt és beszennyezett élelmiszereken kívül rágásukkal, túrásaikkal, fészkelésükkel jelentős károkat okozhatnak az épületek, közművek, csatornák, gátak, szigetelések állagában is. Az egereknek, patkányoknak a lakóházak és azok környezete igen kedvező életfeltételeket teremt, mivel az alkalmas búvó-és szaporodó helyet, illetve táplálékot biztosít számukra.

A hatályos jogszabályok - 1997. évi CLIV törvény (73. §), 18/1998. (VI.3) NM. rendelet (36.§) - alapján az ellenük való védekezési kötelezettség csak lakott területen áll fenn.
Image

Védekezés


Az egészségügyi kártevők elleni védekezésről, a költségek fedezéséről valamint a szükséges rendszabályok és eljárások végrehajtásáról az érintett terület vagy épület tulajdonosa (bérlője, használója, kezelője) illetve a gazdálkodó szerv vezetője vagy üzemeltetője köteles gondoskodni.
Image
Image

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

E-MAIL


info@ratox.hu

Telefon


+36 30 216 1387
 
 

+36 30 216 1384

logos31.png
© Copyright 2019 RA-TOX Kártevőirtó Vállalkozás. All Rights Reserved.